Széchenyi István halála után képi ábrázolásainak száma ugrásszerűen megnőtt. Ezek egyike Széchenyi István mellképe 1860-ból, mely őt magyar írók – Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor − között mutatja. A kőnyomat szerzője a feloldatlan „AZ” vagy „MZ” monogram mögött rejtőzik. A szakirodalom olyan darabokra hivatkozik, melyek a nyomdát („Walzel, Engel és Mandello”) adják meg lenti jobboldali jelzésként, míg múzeumi példányunk ezt nem, hanem a kiadót, Pfeifer Ferdinándot jelzi baloldalt lent. Széchenyi és a nevezett irodalmárok együtt-szerepeltetése egymással való kapcsolódási pontjaik vizsgálata által megokolható. Annak általános magyarázata, hogy Széchenyi a magyar kulturális élet egykori nagyjaival és nem egykori politikustársaival került ábrázolásra az az, hogy az önkényuralom első évtizedében a grafikai arcképcsarnokok a cenzúra miatt a politikai közszereplők megjelenítését mellőzték.
Felh. irod.: Révész Emese, Virtuális Panteonok, Grafikai arcképcsarnokok a 19. századi hazai populáris grafikában = Tanulmányok Budapest Múltjából 34., Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2009, 109−134.
Tudta-e, hogy Lunkányi János jószágkormányzó a nagycenki urasági birtok elkülönítésekor és tagosításakor, melynek indoka az uradalom juhtenyésztésének felfejlesztése volt, egy ezzel szembe menő javaslatot tett Széchenyi Istvánnak 1830-ban? A gróf által is ismert angol szabad bérleti rendszer bevezetését ajánlotta, melyben a parasztság mentesülne jobbágyi kötelezettségeitől, a földesúr pedig a gazdálkodás terhétől. Lunkányi szerint így a birtok jövedelmezősége 8−10 év alatt eléri azt a szintet, melyet rendes gazdálkodással csak 25−30 év múlva. A javaslatra, melyre Széchenyi válaszát nem ismerjük, inkább egyfajta realitást nélkülöző ötletként tekinthetünk, mely gyors megoldást keresett Széchenyi ekkortájt súlyos financiális gondjaira. A jobbágyfelszabadítás után is idegen maradt az angol modell hazánkban a bérletet megfizetni képes gazdatársadalom hiányában.
Felh. irod.: Tilkovszky Lóránt, Az elkülönözés és tagosítás Széchenyi István cenki uradalmában, Agrártörténeti Szemle, 3. évf. 1. sz. (1961), 33−59.
A lovarda dísznyerges termében látható nyergek, egyéb díszes felszerelések, lószerszámok nincsenek mindennapos használatban, ezek mind kiállítási tárgyak.
Az ajtótól balra haladva felvezető kantárakat láthatunk, melyeket ménbemutatók alkalmával használtak az állami méneken. Az alsó kantárok között egy díjlovagló nyereg került elhelyezésre.
Tovább haladva Bárdos György hétszeres Európa- és ötszörös Világ-bajnok fogathajtónk lipicai ménekből álló négyes fogatának díszszerszámait csodálhatjuk meg. A fogat magyar stílusú ún. fonott sallangos díszszerszámát Kathy László Debrecenben élő és alkotó népi iparművész készítette. Bárdos György 1997-ben használta utoljára a fogatán, és amikor 2000-ben visszavonult az aktív fogathajtástól, felajánlotta őket kiállítási tárgyaknak. Felettük balra Bárdos György négyes fogata látható, amint a szilvásváradi pályán bemutatót tart; mellette pedig az 1970-es években elért eredményeit ismertető tábla került elhelyezésre.
Tovább haladva nyergeket, komplett ló-felszereléseket láthatnak: a felső sorban balról egy honfoglalás-kori magyar lovas teljes ló-felszerelését, egy díjugró nyerget, egy kuruc nyerget és kantárt, az alsó sorban középen egy katonai ún. Bock-nyereg egyik változatát, melyet a rendszerváltásig a katonaság és a rendőrség lovas egységei használtak, valamint egy póni teljes ló-felszerelését. A nyergek között két–két nagykantár (két zabla van hozzá: egy sima és egy feszítő) került elhelyezésre, melyeket a magasabb szintű díjlovagláshoz használnak a lovasok.
A két ló szobor a hazai arab telivér-tenyésztésre emlékeztet minket.
A bal oldali ablakban két kocsilámpa, valamint régi versenydíjak, emlékplakettek láthatók.
A jobb oldali ablakban egy krémszínű csipkézett málhaszíj, két huszár kengyel, egy csikó zabla, Széchenyi vagy francia szárak kettes fogathoz, és különböző fajta bélyegzővasak kerültek elhelyezésre. Vannak köztük megyei bélyegzők és fajtabélyegzők egyaránt.
Az ablakok közötti részen elhelyezett normál- és nagykantárok (kétzablás - sportkantár) között egy western nyereg is van.
A jobb oldali ablak előtt Imperiálnak, az 1960-as évek sikeres galopp versenylovának a szobra áll. Az eredeti, teljes életnagyságú szobrát Pesten, a Kincsem Parkban lehet megtekinteni. Tenyésztési ideje alatt több mint 350 ivadéka született. Imperiál matuzsálemi kort élt meg, 29 éves korában a kerteskői ménesben altatták el. Szívét Kerteskőn temették el, csontvázát hosszú évekig Bábolnán állították ki, jelenleg Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban látható.)
A sarokban a földön egy régi mikroszkóp, egy fából készült trágyakiszedő gereblye, és két műhüvely külső része látható, melyek a mesterséges termékenyítéshez használt eszközök voltak.
A hosszú falon ismét fonott sallangos díszszerszámok kerültek elhelyezésre, melyek a nagycenki méntelep egykori ötös és kettes nóniusz fogatának voltak a díszszerszámai. Fogatbemutatók, fogatversenyek alkalmával kerültek az állami ménekre.
Előttük áll Vak Bottyán János kuruc generális lovas szobra, mely Holló Barnabás szobrászművész (1865-1917) alkotása.
A terem közepén álló asztali tárlóban különböző zablák láthatók, melyek Halasi Endre nagycenki szíjgyártó lószerszám gyűjteményéből valók.
A felső képsor körben lótenyésztésünk történetének jelentős pillanatait jeleníti meg: azt próbálja nyomon követni, hogy történelmünk folyamán - a Honfoglalástól kezdve egészen a XX. századig bezárólag – az egyes történelmi korokban milyen lófajtákkal rendelkeztünk, valamint az évszázadok során velünk kapcsolatba kerülő más népek milyen új lófajtákat hoztak hazánk területére, ezáltal milyen új lófajtákkal ismertették meg a magyarságot.
Felh. irod.: SZABÓ Júlia, A XIX. század festészete Magyarországon, Corvina Kiadó, Bp., 1985., 72.
Képek: Széchenyi István Emlékmúzeum, Magyar Nemzeti Múzeum
Ismeretes, hogy Széchenyi Istvánt homeopata háziorvosa, Almási Balogh Pál (1794−1867), az MTA rendes tagja kísérte el arra az útra, mely végül a döblingi szanatóriumba vezetett. Fia, Almási Balogh Zoltán (1833 −1878) az irodalomnak és a festészetnek szentelte életét. Legismertebb képe az édesapját ábrázoló portré, mely a kiállítás hetedik termében látható. Az 56 cm magas és 45 cm széles vászonra festett olajképet az alkotó monogramjával és évszámmal („BZ.1856.”) jelezte baloldalt középmagasságban. Ez utóbbi a festmény alján olvasható feliratokkal ellentétben nehezen kivehető.
Kép forrása: Széchenyi István Emlékmúzeum
4. oldal / 7