Van „közös pont” a cenki Hársfasor és Mátyás király kötözött, na és más neves történelmi személyek között is.

A cenki hársfasor eredetileg 600 kislevelű hárs telepítésével létesült a XVIII. század közepén, de erről már volt szó korábban.
A hazánkban is őshonos, az elegyes erdőkben ma is megtalálható kislevelű hársat (Tilia Cordata) a elsőként a reneszánsz korban alkalmazták a kertépítészetben. A leírások és mondák (pl. Mád) alapján a hollós Mátyás királynak kedves fafaja lehetett a hárs. Mátyás király visegrádi palotájának kertjének leírásánál Antonio Bonfinni (Rerum Ungaricarum Decades / A magyar történelem tizedei) a függőkerteket említi, Oláh Miklós (Hungaria, 1536) a visegrádi kert hársainál „kiemeli, hogy «egymástól egyenlő távolságban ültetett» fák.” (Rapaics) A hársak a későbbi korokban is több szerepet kaptak a főúri kertekben ligeteket, fasorokat ágaik között filagóriák stb. alkottak belőlük (erről majd máskor), s ma is gyakran találkozhatunk velük a parkokban köztereken.
A másik „kapcsolódás” az idén, a hollós Mátyás madara, hollók (Corvus corax) neveltek fióká(ka)t a fasor melletti liget erdőben, s az ép kirepülő, vagy csak az utolsó, a többiektől lemaradó, „pállott szájú” (a csőrszeglet még sárga, gyakran erről lehet megkülönböztetni a fiatal egyedeket) fiókát bőszen védelmezték a szülők.

Tudta-e, hogy Lemuel Wellman Wright mérnök a legelsők egyike volt, aki belső égésű gázüzemű motort szabadalmaztatott 1833-ban?
Nem tudjuk, hogy a motort legyártották-e, de a feltaláló valószínűleg dolgozhatott találmányán. Wright életrajzi adatai nem ismertek, pontos neve sem. Források amerikai eredetére utalnak, viszont a brit szabadalmi index számos találmányát jegyzi. Széchenyi István ezzel a Wrighttal találkozhatott Londonban 1834. január 25-én. Naplójában ennyit jegyez meg róla: Wright, az amerikai, kinek találmányát „a gőz pótlására” a Bramah Locks Company jóváhagyta.

Kép: a Wright által 1833-ban szabadalmaztatott kétütemű kettős működésű gázmotor

A nagycenki Hársfasor a Széchenyi-birtok közel 300 éves, egyedülálló barokk tájépítészeti alkotása, egyben országos jelentőségű természetvédelmi terület.

Az eredetileg mintegy 600 egyedből álló, 20 méter széles és 2,6 kilométer hosszú kettős hársfasort 1754-60 között lovaglóútnak építtette Széchenyi Antal felesége Barkóczy Zsuzsanna. A fasor Fertő-tó felőli végén található ligetben 1744-ben egy kis kápolnát emeltek, mellé pedig a fasor telepítésével egyidejűleg  - a kor divatjának megfelelően – remetelakot építettek. A remetelakot 1872-ben, a kápolnát jóval később 1902-ben bontották el. A kis lak helyén ma Széchenyi Béla ifjan elhunyt feleségének, Erdődy Hannának emelt vörös gránit síremléke található.

A fasor a Magyar Királyi Földművelésügyi Miniszter 80.885/1942. sz. rendelkezése és a 159/2007 (XII.27) KvVM rendelet alapján országos jelentőségű védett természeti területnek minősül. A hársfasort alkotó ingatlanok egy része az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészleteket tartalmazó 14/2010. (V.11) KvVM rendelet szerint Natura 2000 terület.

A fasor közel fele ma is nagy valószínűséggel az eredeti állományból (kislevelű hárs, Tilia cordata) származik. A fasor felmérését a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar Kert- és Szabadtér- Tervezési Tanszéke 2011-ben diszciplináris kutatás keretében végezte el, de a megújulás akkor nem kezdődött el, a fasor állapota fokozódó ütemben romlott; sajnálatos módon minden évben újabb és újabb példányok pusztultak el.

A nagycenki Széchenyi-birtok, így a Hársfasor is 2015-ben került az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. vagyonkezelésébe. A 104/2017. (II.3.) Kormányhatározat döntött a nagycenki Széchenyi-kastélyegyüttes rekonstrukciójának a folytatásáról. Társaságunk a kormányhatározat célkitűzéseinek megfelelően 2018 januárjában kezdte meg a fasor megújulásához szükséges előkészítő munkálatokat, a BCE 2011. évi kutatási eredményeinek felhasználásával.

A fasor komplex állapot vizsgálatát és a kezelési tervet a kerttörténeti és tájépítészeti szempontból az Európa-szerte nagy szaktekintélynek számító Ormos Imre Alapítvány végezte Prof. Dr. M. Szilágyi Kinga vezetésével.

A kezelési tervnek megfelelően a rekonstrukciós munkálatok első fázisát: a közvetlen balesetveszély-elhárítást, az idős, beteg, és menthetetlen fák kivágását, a koros fák szakszerű ápolási munkálatait, a generatív szaporítóanyag gyűjtését, az inváziós fajok visszaszorítását 2019/20. folyamán végeztük el. A kezelési terv értelmében következő, középtávú feladatunk a hiányzó faegyedek pótlása.

Legfőbb célkitűzésünk a hársfasor génhiteles megújítása, egységként történő kezelése, és történeti kertté nyilvánítása. A Széchenyi-hársfasor megőrzése, felújítása olyan feladatunk, melyhez mindannyiunk együttműködése szükséges; olyan egyedülálló örökségünk, amely cselekvés hiányában napról-napra pusztul. Bízunk abban, hogy a rekonstrukciós törekvéseink a kormányzati szándéknak és a kezelési terv célkitűzéseinek megfelelően, az abban meghatározottak szerinti ütemezésben tudnak megvalósulni olyan módon, hogy az elvégzendő munkákat, beavatkozásokat társadalmi szinten, széles körben is el tudjuk fogadtatni.

Óvjuk, védjük természeti értékeinket!

Széchenyi István egy „nemzeti temető”, sírkert létrehozásának eszméjét hirdette meg Üdvlelde című munkájában (1843). A szabad ég alatti temető nevének a Walhalla helyett a saját alkotású „üdvlelde” szót javasolta. Példaként hozta fel a Westminster apátságot, hol költő, államférfi, háborús hős, tudós „egyiránt nyeri el nemcsak nyughelyét, de a’ hazafiak sőt az egész emberiség közmegtisztelését is”. Helyéül a budai hegyeket, de leginkább a Szent Gellért-hegy pázsitos részét ajánlotta. A telket saját pénzen megvette és közcélra bocsátotta volna. Azt temethették volna ide „ki jó sikerrel járult a’ magyarnak szellemi és anyagi kifejtéséhez” tekintet nélkül vallásra, nyelvre, fajra, társadalmi osztályra. Az országgyűlés által választott testület dönthetett volna az érdemesekről „nehogy pártszínt nyerjen a’ dolog” és „hogy egy vagy más párt, melly éppen, habár csak pillanatilag is, egy kissé több erővel bir, kedvenczeit, bálványait rendre mind behozná” és így elaljasítaná és kettétörné a dolog szellemi báját és varázsát örökre, mert a „nemzeti részrehajlatlanság ’s nemzeti méltóság fényében kellene állani a’ megjutalmazásnak”. Széchenyi tudta, hogy nem sürgető, életbevágó dologról van szó, ezért időt, pénzt, fáradságot nem kért senkitől, csak az országos rendektől néhány órát ennek megtárgyalására. Széchenyi kortársaiban azonban a gondolat kevés visszhangot váltott ki, elképzelését később a Fiumei Úti Sírkert részben valóra váltotta.