Széchenyi István halála után képi ábrázolásainak száma ugrásszerűen megnőtt. Ezek egyike Széchenyi István mellképe 1860-ból, mely őt magyar írók – Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor − között mutatja. A kőnyomat szerzője a feloldatlan „AZ” vagy „MZ” monogram mögött rejtőzik. A szakirodalom olyan darabokra hivatkozik, melyek a nyomdát („Walzel, Engel és Mandello”) adják meg lenti jobboldali jelzésként, míg múzeumi példányunk ezt nem, hanem a kiadót, Pfeifer Ferdinándot jelzi baloldalt lent. Széchenyi és a nevezett irodalmárok együtt-szerepeltetése egymással való kapcsolódási pontjaik vizsgálata által megokolható. Annak általános magyarázata, hogy Széchenyi a magyar kulturális élet egykori nagyjaival és nem egykori politikustársaival került ábrázolásra az az, hogy az önkényuralom első évtizedében a grafikai arcképcsarnokok a cenzúra miatt a politikai közszereplők megjelenítését mellőzték.

Felh. irod.: Révész Emese, Virtuális Panteonok, Grafikai arcképcsarnokok a 19. századi hazai populáris grafikában = Tanulmányok Budapest Múltjából 34., Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2009, 109−134.