Széchenyi István Önismeret (1857) című művében magán és társadalmi kérdéseket vett sorra. Egy eszmefuttatásában a gyáripar ellenzőivel, kárhoztatóival szemben is érvelt. Először a „gőzöny” (gőzgép) erejét, kiválóságát emelte ki, mely megbirkózik az idő és a tér korlátaival. Elismerte, hogy a gyárak hagyományos foglalkozásokat szüntetettek meg, de rámutatott arra is, hogy egyúttal új munkahelyeket is teremtettek. A gyors, olcsó tömegtermelés pedig a világon addig nem látott anyagi gyarapodást, fejlődést hozott az emberi társadalomnak. „S menjünk bármely egy kissé csinosb házba s vajon mit fogunk abban fellelni, konyha, ebédlő szerekben, butor, üveg, fehér ruha, lámpa neműekben – szinte in infinitum – valóban mindazt s pedig alkalmasint jobb qualitásban s jobb izléssel készítve, mikkel 80 évvel ezelőtt, mint valami különös raritás, például boldog emlékezetü Mária Theresia palotája volt ellátva és kitündökölve.” – állapította meg Széchenyi. A gyártelepek negatívumait számba véve visszaemlékezett régi birminghami élményeire, a szmogra, a munkástömegek helyzetére. Széchenyi szerint az újonnan iparosodó országoknak ebből tanulniuk kell, el kell kerülniük, hogy „mindazon szégyen oldalokat és kinövéseket is kifejtsék, melyek kivált Brittanniának legtöbb gyártelepvényét oly szomoru valóságban kisérik.”